Élményözön az USA-ból

Kedves Olvasó!

Blogunkon mától rendszeresen olvashatsz érdekességeket, útibeszámolókat és még sok minden mást.

Első írásunkat az USA-ból nemrég hazatért csapat egyik tagjának, Szeifertné Tóth Erikának az élménybeszámolójával kezdjük.

Az út során gyűjtött rengeteg benyomásból, tapasztalatból, élményből Erika megosztja velünk a saját TOP 3-as listáját. Íme:

“Azt hiszem reménytelen vállalkozás néhány mondatban írni egy igazi kalandtúráról. Ez pedig az volt. Igazi. Már az is kihívás, amikor 12, többnyire egymást nem ismerő, különböző habitusú és korú ember együtt útnak indul. Ami közös, a kíváncsiság, a kalandvágy, és a természet szeretete. Aztán ami végig kísért bennünket az úton az a türelem, tolerancia, nyugalom és a szeretet. Mert mindannyian azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat és lássuk azt a sok csodát, amit az ÚT, a „ bakanccsal az USA-ban „ számunkra tartogatott. És látnivalóban nem volt hiány. A programot nézve sok mindent vágytam látni, de volt egy helyszín , amitől nagyon féltem. Féltem, de meg akartam csinálni. Igaz, nem mindenáron. Szerettem volna félem nélkül. Ez volt az ANGEL LANDING. A” láncos kapaszkodós” . Amikor eljött végre a nap, félelemmel vegyes izgalom volt bennem. Már nem is a hegytől féltem, hanem a saját félelmemtől. Vajon ki fog győzni ? Tériszonyosként Ervin, a túravezető mögött mentem végig. A félelem lépésről lépésre hagyott el. A második, – itt néhányan vissza is fordultak – sokak számára félelmetesebb szakaszhoz érve, már élveztem az egészet. Feladat volt, tenni kellett a dolgom. Figyelni minden lépésre. Ez doppingol engem. Azt hiszem, szeretem a kihívásokat. Amikor felértem, kijöttek a könnyeim, ahogy most is, hogy visszagondolok. Ezen a napon talán végérvényesen legyőztem a tériszonyomat. Köszönöm Ervin, hogy ott a legmeredekebb sziklára rálátva, megfogtad a kezem” gyere Erika nézd meg te is ”. Egyedül nem mertem volna lenézni, köszönöm, hogy gondoltál erre is. Ez az élmény örökre megmarad, a csodálatos helyszín, és a tudat, hogy semmi sem lehetetlen.

A GRAND KANYON…… Amikor meséltem, hogy hová utazom, volt ,aki kért, ugye küldesz majd egy képet amikor repülőről nézed a Grand Kanyont . De gyerekek, én oda le fogok menni! Igen, gyalog, le az aljába és másnap meg vissza, és sátorban fogunk aludni. Utoljára, kb. negyven éve sátoroztam. Már épp itt volt az ideje megint. Mi legyen a hátizsákban? Milyen arckrém, váltóruha? A túrát egy kicsit késve kezdtük. Szép lassan haladtunk, nem csoda ,ha közben ránk esteledett. Szinte,mint mindig, minden, ez sem történhetett másként. Életünk első éjszakai túráját a Grand Kanyonban csináltuk meg. Az utolsó km-eket vaksötétben ,fejlámpával, na és Ervin példaértékű vezetésével, nyugalmával. Hullafáradtan estünk be a fiúk által pillanatok alatt felállított sátrakba. Kit érdekelt arckrém, és a máskor elmaradhatatlan fogmosás. Sose hittem volna, hogy 60 évesen édes álmot alszom a földön, egy sátorban, és mindez a csodálatos Grand Kanyon aljában történik meg velem.

Az utolsó aktív nap a visszautazás előtt…. A végére mindenki elfáradt ,még a szép idő is. Szakadó esőre ébredtünk. A csapat egyik része vágyott már egy kis városnézésre, de néhányunknak a bakancsa még túrázni kívánt. Hm…lehet, hogy az időjárás mindkettőt elmossa? Én titkon bíztam Ervin megszállottságában, ha egy csöpp remény van a túrára, akkor azt bevállaljuk még utolsó pillanatban is. És lám ,az égiek velünk voltak, 11 órára kisütött a Nap. Hurrá, indulunk a közeli TETON Nemzeti Parkba. Ide már csak öten mentünk, a két túravezető, a két megszállott 60 éves nyugdíjas, és a lány, aki eddig még csak a kukoricaföld mellett túrázott. Mi lesz a program? –kérdeztem Egy tavat fogunk megnézni.- szólt a válasz. Jelentem, ez volt életem eddigi legizgalmasabb tó nézése. A tó ,a Teton Braedley tava gyönyörű volt, a több, mint 4 ezer m magas Grand Teton hegység tóba vetülő képével. Aztán a tavat kerülvén jött az igazi kaland. Mezítláb átkelés a hideg patakon, igaz én ebből kimaradtam, mert én hidat akartam építeni….és meg is csináltam, ráadásul még dicséretet is kaptam, hogy lám, megcsináltad, amit akartál, pedig én azt hittem, csak szimplán makacs és önfejű vagyok. Hogy levágjuk a tó kerülés egy részét, bevetettük magunkat az erdőbe. Sűrű bozótos volt , csúszós, kidőlt fákkal, no meg érett áfonyával. Így haladtunk előre. Talán csak a medve járt arra előttünk. Azért ,amikor a gerincre felértünk örültünk egy kicsit, hogy most nem találkoztunk vele. Különben is ,a medve már meg volt nekünk a Sequoiaban. Mindez a névnapomon történt . Szebb ajándékom nem is lehetett volna. Végül…. Ez a kalandos utazás a „ bakanccsal az USA-ban”, sok- sok szép látnivalót tartogatott, és ezeket mind láthattuk is. Életre szóló élmény volt , de a látottakon túl azt hiszem sokat tanultunk is ezen az úton. Önmagunkról, másokról, a csapatról, a sorsról, a segítőkészségről, és arról, hogy semmi sem történik véletlenül.

U.I. : Amikor leértünk a Grand Kanyon aljába, nekem kiesett egy elem a fejlámpámból. Szinte jártányi erőnk sem volt, de a lány szó nélkül jött velem a vaksötétben keresgélni. Előtte az úton néhány szót, ha váltottunk. Kata, ez volt a pillanat, amikor örökre a szívembe zártalak. “

nyomtatás