Herpai Imre

CINTO Csapat

Jelleg:

Trekking-és gyalogtúra

Herpai Imre vagyok, 1974-ben születtem Egerben, mind a mai napig itt élek feleségemmel. Földrajz – testnevelés szakos tanárként dolgozok egy általános iskolában, ahol a szépre és a jóra tanítgatom a jövő nemzedékét.

A természet iránti érdeklődésem gyerekkorom óta végigkíséri a mindennapjaimat.

Ha tehetem, szívesen utazok társasággal, vagy egyedül. Sok helyen megfordultam Európában és Európán kívül is, de azt vallom nem az a lényeg, hogy mennyi helyen jártam, hanem mennyi mindent láttam. Utazásaim során kezdtem el fotózni azzal a céllal, hogy megörökítsem élményeimet, emlékeimet. Az évek során ráéreztem a fotózás ízére. A tanítás mellett nagy szerelmem lett a fotózás. A természetfotózás felé fordultam, egyre tudatosabban kerestem a megörökíthető szépségeket.

A legszívesebben olyan helyeket keresek föl, ahol működő, vagy szunnyadó vulkánok társaságában lehetek, ezért térek vissza évről évre Izland varázslatos világába.

print