Lappföldi élménybeszámoló 1. rész

Kedves Olvasó!

Ági nemrég tért haza Lappföldről, ahol izglmasnál izgalmasabb kalandokban volt részük. Hogy milyen élményekkel gazdagodtak Lappföldön, azt az alábbi 4 részes élménybeszámolóból megtudhatod.

Kalandvágy, vakmerőség vagy talán makacsság???

Tizenéves kis(nagy)lány koromtól fogva szerettem volna eljutni Finnországba, aztán a sors úgy hozta, hogy mindig elmaradt ez az út.

2009-ben megszületett az unokahúgom, azóta a húgommal minden ősszel nézegettük a Mikulástúrákat. Sajnos csak 1-2 napos luxus utakat találtunk, amik egyáltalán nem nyerték el tetszésünket. Idén bukkantam rá a Cinto Mikulástúrára, és azonnal tudtam, hogy ezt nekünk találták ki. Osztottunk – szoroztunk, és végül a húgomék úgy döntöttek, hogy menjek én az immár 5 éves Majával. Arra álmunkban sem gondoltunk volna, hogy nem jön össze egy 7 tagú csapat (rajtunk kívül még 5 ember!) és a Cinto lemondja az utat. Maja és én annyira lelkesek és elszántak voltunk, hogy elhatároztuk, mi megyünk a Mikuláshoz „Laposföldre” – ahogy Maja mondta -, ha törik, ha szakad!

Elmondtam Ervinnek a vágyunkat, tervünket, és ő egy szóval sem próbált lebeszélni. Részletesen megbeszéltük az útvonalat, segített kocsit bérelni, szállásokat foglalni. És eljött a nagy nap!

Dec. 1-én indultunk Ferihegyről. Maja még soha sem repült, így mér itt kezdődtek számára az élmények. Igazán akkor csodálkozott el, amikor megláttuk a Finnair gépét, amely mindkét oldalán ott volt a Mikulás.

– Ezt a Mikulásjáratot pont nekünk küldték! – jelentette ki. (Csak később tudtam meg, hogy azzal a géppel érkezett meg a Mikulás aznap délelőtt Budapestre, azért volt feldíszítve a repülőnk…) Helsinkiben átszálltunk, majd megérkeztünk Ouluba. A repülőtéren felvettük a kis autónk kulcsát, rövid keresgélés után megtaláltuk a parkolóban az ezüstszínű Ford Fiestát, bepakoltunk a csomagokat, elővettük az 1. kottát – ahogy Maja nevezte a papírjaimat, ugyanis még otthon a Google térképpel bejártam az egész túrát, részletes terveket írtam, rajzoltam, nyomtattam. Minden szakasz külön papíron volt, megszámozva.

1. Oulu repülőtér – Syöte Nemzeti Park

Előre tudtam, hogy ezt a faházat lesz a legnehezebb megtalálni, hiszen valahol bent az erdő közepében van. És ez így is volt, egészen jól haladtunk a 20. sz. főúton, majd befordultunk a Nemzeti Parkba, ahol már minden fehér volt, az út mentéi táblákat befújta a hó. Itt bekapcsoltuk a táblagépen a navigációt, ám segítség helyett csak fölbosszantott, mert mindenáron másfelé akart elvinni. A kottám szerint mindig csak jobbra kellett fordulnom, menni egyre beljebb az erdőbe. Kicsit ijesztő gondolat volt, hogy egyedül egy 5 éves kislánnyal megyek egyre beljebb az erdő mélyébe. Itt-ott láttunk csak világosságot, az egyik kivilágított ház előtt megálltam, hogy megérdeklődjem, jó felé járunk-e, ám kiderült, hogy a ház ki van ugyan világítva, de sehol senki a környéken. Így hát bízva, hogy jó úton járunk, gurultunk tovább. Maja többször rákérdezett, hogy biztos vagyok-e benne, hogy megtaláljuk a faházunkat, mondtam, hogy igen, előbb-utóbb odaérünk.

– Ez nagyon izgi! – válaszolta.

Már kezdtem türelmetlenné válni, hogy még mindig bolyongunk – csak szép lassan haladtunk az úton. Egy házban a világosságon kívül embereket láttam, így bekopogtam. Maja nem akart jönni, a kocsiban maradt. Egy idősebb úr nyitott ajtót, de egy szót sem értett angolul. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy a lefoglalt szállást keresem, ott hadonásztam a kinyomtatott foglalóval, amelyen rajta volt a házikó neve, címe – azaz koordinátái -, de a bácsi csak csoszogott-motyogott. Ott akartam hagyni, hiszen a gyerek egyedül volt a kocsiban, de ő csak marasztalt, hívta a feleségét, valamit beszéltek, majd előhozta a telefonját, felhívott valakit és a kezembe nyomta a telefont. Mint kiderült, Pauli úr a lányát hívta, aki jól beszélt angolul, és megértette, hogy mit, kit keresek, visszaadtam a telefont Paulinak, akinek a lánya elmagyarázta a problémám. Ekkor Pauli felhívta a szállásadónkat, és ő 5 percen belül értünk jött, a furgonját követve pillanatok alatt eljutottunk a faházunkhoz. Pauléknak nem győztem köszönni a segítséget.

Folytatás 2 nap múlva, azaz pénteken.

print