Teljes napfogyatkozás a FERÖER-szigeteken

A Cinto kis csapata a Feröer-szigeteken járt, hogy megcsodálja a teljes napfogyatkozást. Alább olvashatod Kazal Ervin túravezető írását.

“Megvan az a köd, amelyben hiába lesel kifelé a repülőgép ablakán, mert előbb szálltok le, minthogy megpillanthass bármit is a tájból? No, ilyen ült márc. 18-án reggel Vágar szigetén, mely (ez később, napsütésben felszállva róla derült ki) 6-700 méteres, égbeszökő csúcsai miatt már a levegőből „bökősnek” tűnhet… Európa legrövidebb nemzetközi leszállópályája e korai órán „láthatatlan” volt… Ám pilótánk ennek ellenére bravúrosan letette rá a feröeri légitársaság, az Atlantic Airways Airbus 320-asát. A Cinto 9 fős fotós csapatával megélt földet érés azonban nemcsak a célpont eltalálása miatt lesz örökké emlékezetes számomra… Landolásokban gazdag életem eddigi legrövidebb fékútját sem feledem jó ideig… (Az előttem lévő ülés fejvédő leplének hímzett logója ekkor került homlokomra – ma már bánatomra alig látszik-, míg a „satufékezés” oka csak később vált számomra világossá…)

A légikikötő alapból egy éppoly hátszőröket felállító tájon fekszik, mint amilyenekkel a Norvégia és Izland között „úszó” 18 sziget bármelyikén találkozhatunk… A felszíneket errefelé füves hátú – télen sárga, nyáron zöld -, meredek, csipkés gerincű hegyek jellemzik, melyek „durvább” oldalaikon nem ritkán több száz méteres sziklafalakkal szakadnak a tengerbe. A madarak ezreinek vijjogásától hangos, patakok százaitól „díszes”, zuhatagokat sokaságát szülő parti hegyek lábát szakadatlanul hullámok „aprítják”. Szélcsendes(ebb) időben is fel-felcsapnak 3-5 méter magasba, olykor a keskeny fjordokban is! Fehér „gejzírjeik” messziről igazán impozánsak – közelről félelmetesek…

A Feröerrel ismerkedve amúgy is bőven van min elképedni… Az érzékszervekre „nehezedő terhek” egy napfogyatkozás-nézőbe érkező turistánál max. az állkapcsokat képesek ki akasztani, ám egy átlagos (évente rendre egy-két ezer órát repülő) pilótánál akár a teljes idegrendszert is. Az pedig sosem jelent jót…

A napfogyatkozás: Gjogv halászfalu feletti hegyoldalban 250 m magasságban egy kis tó partján vártuk a napfogyatkozást. Kezdetben a hatalmas szél és eső mellett összefüggő felhőzet akadályozott minket abban, hogy élvezhessük a csillagászati jelenséget. Aztán a teljes napfogyatkozás kezdete előtt 10 perccel kitisztult az ég foltokban és ekkor pillanthattuk meg a már 90 %-ban eltakart napot. Néhány perc alatt a gyorsan változó felhőzet többször is megengedte, hogy csodálhassuk. Aztán egyszercsak hirtelen, mintha letekernének egy változtatható fényerejű lámpát – besötétedett. Egyik percről a másikra erős szürkület vett körbe minket, a hegyeknek a sziluettjei látszottak csak és a fjord addig csillogó víztükre fakószürkévé vált. A pár perce még százával vijjogva párokat kereső tengeri madarak hipp-hopp eltűntek. Két percre félhomály és néma csend ült a kietlenné váló tájra. Ezen időszak alatt mindössze egyszer 3-4 mp-re pillantottuk meg a felhőfüggöny mögül ránk mosolygó megfogyatkozott csillagunkat. Amilyen hirtelen eltűntek a fények és a színek, olyan hirtelen jöttek vissza és a napból egyre nagyobb részt látni engedő vonuló árnyékokat a következő fél órában még többször lefényképezhettük.

A hazaindulás délelőttjén (márc. 23-án) napfényes, tiszta időben megpillantva a szigetvilág „légi-kapuját” értettem meg, miért tartják számon a világ legjobb utasszállító pilótái között az Atlantic járatainak parancsnokait… A fel- illetve leszállással ugyanis itt nem lehet sokat szöszmötölni…. A 3 millió tengeri madár, 70 ezer birka és 48 ezer „viking” világa fölé érkezve a síkszerű terepekben meglehetősen szegény szigeten kell egy mesterséges töltést „meglelniük”… A leaszfaltozott „földhányás” napi átlag 3-5 gépet „vonz” – többségüket Dániából, Norvégiából, Izlandról és a Brit-szigetekről –s valójában egy nagy tó és a tőle úgy 2 km-re lévő fjord közé „ékelődik be”. A „kupac” tetején van az amúgy szupermodern Vága Floghavn (így hívják a helyiek repterüket) és annak egyetlen (kiváló minőségű, biztonságos) kifutópályája. 

Feledhetetlen landolásunkat követően 6 napot töltöttünk a (többnyire időjárási) meglepetések sorával megajándékozó feröeri természetet járva, fényképezve. Az éghajlat itteni „jellegzetességei” időnként a kedves, ám megfontoltan barátkozó feröeriek közé „sodortak”.. Nekik a vidék adottságai jó két évezrede formálják emberi értékeiket, látásmódjukat… Bölcsességeikkel rendre „szembetalálkoztunk” mi is, s visszatekintve úgy tűnik számomra: mondásaiknál jobban és frappánsabban nehéz összefoglalni, mire is számíthat, mire is figyeljen az, aki a világ legszebb, nem szépségéről híres szigetcsoportjára látogat…”

nyomtatás