Bakanccsal az USA nemzeti parkjaiban

Yellowstone - Yosemite - Arches - Great Basin - Zion - Death Valley - Grand Canyon - Mesa Verde - Grand Teton

DÁTUM:
2021. nyár

IDŐTARTAM:
23 nap

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

JELLEG:
kalandkörút

ÁTLAGOS NEHÉZSÉGI FOK:
***

STÁTUSZ:
VÁLASSZ

Régi álmod élőben látni, amint a lenyugvó nap sugarai vörösre festik a Grand Canyon sziklafalait? Lenyűgöznek a westernfilmekből ismerős Monument Valley homokkő-alakzatai? Indián könyveken nőttél fel és kíváncsi vagy, hogy is élnek 2020-ban a navahók? Megnéznéd, hol érzik jól magukat a Föld legidősebb fái? Szeretnéd megtapasztalni milyen érzés az igazi sivatagi forróság, a 45°C vagy akár 50 °C?

Az emberek nagy része nem mer belevágni az ismeretlenbe, még ha nagyon vonzó is számára. Helyette inkább elutazik a  jól bevált és unalomig megszokott tengerpartra, ahol a legnagyobb változatosságot az jelenti, ha úszás közben egy medúza megcsípi a lábát vagy a gyerekek hangos kiabálás közepette lerombolják egymás homokvárát.

Igen, ez a túra áldozatokat kíván Tőled! Például mélyebben kell a pénztárcádba nyúlni és több szabadnapra lesz szükséged! Továbbá… A 23 nap során egyszer-kétszer ki kell majd lépned a komfortzónádból! De megéri, mert (ön)bizalmadért cserébe olyan páratlan élményekben lesz részed, amit a “megszokott tengerpartodon” vagy a “sokszor bejárt hegységedben” nem kapsz meg….

Az USA nyugati államainak nemzeti parkjait és természetvédelmi területeit felkereső túránk számos lenyűgöző helyen vezet keresztül…. A NatGeo és hasonló tv-csatornák filmjeiből már ismerős vidékek szépségét nem csak kényelmesen, a kocsiban ülve, az ablakon kinézve tapasztalod majd meg, hanem “belevetve magad” a Természetbe, eltávolodva kicsit (vagy nem is kicsit) az autóutaktól, parkolóktól… Mondjuk felfelé, a Sierra Nevada 4000 méteres csúcsai közé vagy épp lefelé, a környező platókhoz képest 1300 méterrel mélyebbre “bevágódott” Colorado-folyóhoz…. Vagy még lentebb, a tengerszint alá, a híres-hírhedt Death Valley aljába!

A megtett kb. 8000 autós km, a 7 felkeresett állam, a 9 bebarangolt nemzeti park, és a mindezeket összefűző kaland-sorozat a 3. hét végére EGÉSZ ÉLETRE SZÓLÓ lenyomatot hagy lelkedben…

Túravezető

László Csaba

Outdooros érdeklődésem nagyapám falusi udvarán kezdődött a lovaskocsi és az ásott kút oldalának megmászásával. Szolnoki lévén előbb a folyók és holtágak partja vonzott... tovább

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél első kézből értesülni híreinkről, programjainkról, akcióinkról?

Kiemelt túrák

DÁTUM: 2021. nyár
IDŐTARTAM: 23 nap
SZÜKSÉGES SZABADNAPOK: 16 nap
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
RÉSZVÉTELI DÍJ TÖRZSUTASAINKNAK (4. TÚRA UTÁN):
RÉSZVÉTELI DÍJ LEENDŐ TÖRZSUTASAINKNAK:
FÖLDRÉSZ: Észak-Amerika
ORSZÁG: USA
UTAZÁS MÓDJA: repülőgép és kisbusz
CSOPORT LÉTSZÁM: 9 fő
SZÁLLÁS: 22 éj motelekben ill. vidéki magánházakban, többnyire 2 vagy 3, olykor 4 személyes szobákban; FONTOS!!! A szállásokon gyakran találkozhatunk franciaágyakkal, elvétve pedig emeletes ágyakkal is. A csoport összetételétől függően alakítjuk majd ki a szobabeosztást…
ÁTLAGOS NEHÉZSÉGI FOK: ***

A térkép az egér görgőjével vagy a + – jelekre kattintva zoomolható, illetve a jobb felső sarokban levő „keret” ikonra kattintva teljes képernyőre nagyítható.
Fontos tudnivalók
  • A részvételi díj tartalmazza a felsorolt szállások árát, a bérelendő 12 személyes kisbusz bérleti díját, a kisbusszal történő utazásnak minden egyéb felmerülő költségét, a belépőt a Grand Canyon, Yosemite, Grand Basin, Zion, Arches, Death Valley, Grand Teton, Yellowstone és a Canyonlands nemzeti parkokba, valamint a Goblin Valley, Monument Valley és Little Wild Horse Canyon elnevezésű természetvédelmi területekre, továbbá a magyar nyelvű túravezetést, a két túravezető (egyúttal az autó sofőrjei) költségeit valamint a szervezéssel kapcsolatos kiadásokat.
  • A részv.-i díj nem tartalmazza a repülőjegyeket, az ellátást (önellátás), a biztosításokat (az opcionális útlemondási illetve a kötelező BBP biztosítást), valamint az alábbi belépők költségeit:
    Bodie, “ghost town” 10 USD ; Mesa Verde látnivalói kb. 15 USD; Lower Antelope Canyon kb. 55 USD; Lake Powell (hajóbérlés) kb. 65 USD
  • A túra Salt Lake City-ből indul szept. 18-án este (1. nap), és ugyanott végződik okt. 10-én délelőtt (23. nap)
  • FONTOS! A repjegyek egyénileg intézendők! Jelentkezésedet követően az általunk javasolt repülési útvonalat email-ben elküldjük Neked. A repülőjegyedet csak ezt követően vásárold meg!
  • Fakultatív programokra, belépőkre, élelmiszerek vásárlására, valamint néhány éttermi étkezésre a javasolt KÖLTŐPÉNZ összege: 350-400 USD (Bankkártyával szinte mindenhol lehet fizetni, ezért csak minimális készpénz kivitelét javasoljuk!)
Hasznos megjegyzések
  • A csoport létszáma min. 9 fő. Kisebb létszám esetén is van lehetőség a túra indítására, de ilyen esetben a részv.-i díj csekély növelése válhat szükségessé, illetve annak valamennyi jelentkező általi elfogadása szükséges.
  • Magyar állampolgároknak az USA-ba való beutazáshoz vízum nem szükséges, csupán egy beutazási engedélyre, az úgynevezett ESTA-ra van szükség. Ezt a jelentkezőnek online úton kell intéznie, költsége 14 USD. Az ESTA igényléséhez 2008 után kiállított útlevél szükséges!
  • Az időjárás befolyásolhatja a gyalogtúrákat és a természetben zajló programokat. Szélsőséges időjárás esetén irodánk fenntartja a jogot a program megváltoztatására. Egy esetleges programváltozás esetén a túravezető helyettesítő programokat javasol a helyszínen.
Felszereléslista

A túrához a frissített felszereléslistát jelentkezést követően e-mailben elküldjük. Nézd meg a jellegzetes úticéljainkhoz javasolt felszerelés listákat a “Felszereléslisták” menüpontban.

„TOP10”

  • Horseshoe Bend – a Colorado-folyó patkó alakú kanyarulata minden szempontból elgondolkodtató látvány: állsz a forróságban (akár 45-48 °C is lehet!) egy sziklaperem szélén (védőkorlát nuku!), és vágyakozva nézed a 300 méterrel alattad kanyarodó, valószínűtlenül zöld, csillogó vizet…
  • Arches Nemzeti Park – a Colorado-platón található “geológiai kincseskamra”; Földünkön a legnagyobb számban itt találhatók óriás homokkő-ívek; az egyik legszebb fekvésű ív a park egy távoli, ritkán látogatott csücskében bújik meg – már az odavezető túraösvény magával ragadja a fantáziánkat, ennél alkalmasabb helyet nehéz elképzelni, ha a természet ötletességén szeretnénk merengeni…
  • Bristlecone Pines – Földünk legidősebb élő fái (a rekorder idén 5063 éves!) 3000-3300 m tengerszint feletti magasságban találhatóak a Kalifornia és Nevada határán húzódó Fehér-hegységben (White Mountains)
  • Death Valley (Mesquite Flat Sand Dunes, Zabriskie Point) – ebben a nemzeti parkban található az amerikai kontinens legmélyebben fekvő pontja, a Badwater Basin, -86 méteren (!); itt a szikkadt föld repedései rajzolta minták nyűgöznek majd le, míg odébb az ún. „klasszikus sivatag” jelenik meg: apró szemű homokból felépülő, vándorló homokdűnék nyugodhat a tekinteted – akárcsak a Szaharában…
  • Angels’ Landing (Zion Nemzeti Park) – a Kanyonok Földjének egyik méltán híres-hírhedt túraösvénye cikornyás homlokú hegyek karéjában emelkedő szikla-masszívumra vezet fel; második szakasza tutira utazásunk legnagyobb kalandjai közé kerül, mivel rendkívül vékony, kitett gerincen halad, itt-ott drótkötéllel “támogatva” – “leszokni” vágyó tériszonyosoknak kiváló terápiás helyszín… :-))
  • Monument Valley – a Navahó Törzsi Parkban, félsivatagi környezetben, a western filmekből ismert különleges formájú, vöröses sziklaalakzatok gyönyörű látványt nyújtanak…
  • Yosemite Nemzeti Park – hosszan sorolhatnánk “kincseit”: a hatalmas vízeséseket (Vernal Fall, Nevada Fall), a függőleges gránitfalakat (El Capitan, 900 m), a mammutfenyő-erdőket, az állatvilágát; túránkon szép kilátópontokból csodáljuk az egykori gleccservölgyet és felette a legömbölyített csúcsokat
  • Mesa Verde Nemzeti Park – e park az anaszázi indiánok 7-800 évvel ezelőtt létre hozott településeinek köszönhetően “érdemelte ki”, hogy a Világörökség részévé válasszák; az indiánok lakhelyeiket a meredek kanyonok sziklafalaiba vájták, így bizonyos épület-csoportok csak létrákon, vezetővel közelíthetők meg
  • Túra a Grand Canyon mélyébe – méltán szerepel ez a hely sok ember „bakancslistájának” első helyén, lenyűgöző, hogy egy kis folyó mit képes létrehozni; ráadásul a Cinto-csapattal – az átlag turistákkal ellentétben – nem csak a kanyon széléről nézhetsz a mélybe, hanem letúrázhatsz egészen az aljáig…
  • Antelope Canyon – a narancssárgás homokkövet futóárvizek formálták ívesre, hullámosra, s az egyébként is nagyon szép formákat a felülről, keskeny réseken beáramló napfény még varázslatosabbá teszi; a bejárathoz dzsipeken jutunk el, majd egy navaho vezetővel lépünk be az indiánok számára szent kanyonba…

1. nap

TALÁLKOZÓ Salt Lake City repterén – Salt Lake City

FONTOS!!! A kiutazásra javasolt repülési útvonalat akkor küldjük el Neked, amikor a jelentkezők száma elérte a 9 főt! A repjegyeket csak ezt követően kezdd el intézni!

TALÁLKOZÁS és A PROGRAM KEZDETE: Salt Lake City Nemzetközi Repülőtér (várhatóan 20 és 21 óra között a csoport tagjai a reptér érkezési csarnokában találkoznak a  túravezetővel – ha egyazon járatokkal repültek, akkor már korábban 🙂 – a túra a reptér elől indul)  – szállásunkra – ahol 1 éjt töltünk – a reptértől kb. 15 perc autózásra, egy motelben találunk rá…

2. nap

Utah eldugott szépségei: Salt Lake City – Delta – US50 – Fűrészfog-hegység, Notch-sziklafal (nagy túra) – Crystal Peak (kis túra) – Nevada állam, Baker

Delta (két óra ingerekben szegény tájakon való autózást követően a Great Basin előtti utolsó településre érkezünk; a “semmi kezdetén” található, alig 3000 fős “városban” tankolni és bevásárolni állunk meg; a hely nevét az egykori hatalmas Servier-folyam deltatorkolatáról kapta, mely errefelé terült el…) –  a legendás US50 (az USA egyik leghosszabb országútja az Atlanti-óceán partján fekvő Ocean City és a kaliforniai Sacramento között húzódik 3073 mérföldön keresztül;  a megépítése nagy tett volt, azóta is történelmi eseményként emlegetik – a   Time Magazin a US50-et pedig szimplán csak “Amerika gerincoszlopaként”…) – Fűrészfog-hegység (avagy a Sawtooth Mountain; a Great Basin eme majd’ 3000 méter magas, karakteres hegyvonulatát karbonátos kőzetek – mészkő, dolomit, stb. – építik fel; 1300-1400 méterrel (!) emelkedik a környező fennsík fölé) – túra a Notch Peak-re (úti célunk Észak-Amerika második legnagyobb vertikális fala – az első az El Capitano -, melynek tetejére az ösvény gyönyörű, erdős völgyben indul, s fenségesen kopár kanyonban folytatódik; a 2944 méteres csúcson állva aztán nemcsak a panoráma lehet mellbevágó, hanem az ott olykor előforduló bázisugrókkal való közeli találkozás is – azok ugyanis, akik 670 méterrel lentebbre kívánnak “eljutni” minél gyorsabban, nem szoktak sokat búcsúzkodni, rövid “hello”-val köszönnek el, s már mennek is…; T1***, +800m, 12 km) – Crystal Peak (Utah nyugati részén a fakó színek, leginkább a “tompa barna” és az “unalmas szürke” uralják a hegyekkel megtűzdelt, sivatagos tájat; így aztán midőn a 2153 méteres Crystal Peak fényes, fehér furnérja feltűnik, az ember nem akar hinni a szemének…; e tényleg párját ritkító, mérföldekről jól látható, “vakító” kitüremkedés kemény vulkáni tufából épül fel, amely az idők során erodálódott, óriás zsebeket, kisebb boltíveket és nagyon érdekes vonalakat létrehozva  minden oldalán; a 33 millió éves csúcsra vezető, kb. 1 órás túránk során valószínűleg egyik ámulatból esünk majd a másikba…;  T2**, +200 m, 3 km)autózás a US50-en Nevada felé (a US50 nevadai része kietlen, félsivatagos tájakon halad, emiatt szokták az “USA legmagányosabb országútjának” is nevezni; az még csak hagyján, hogy “normális” települések gyakorlatilag nincsenek az út mentén, de a “monotonitás csúcsát” az a szakasza jelenti, amelyen 55 km-en keresztül egyetlen kanyar sincs (!)…) – szállásunk 2 éjre a nevadai Baker településen, motelben lesz

3. nap

Great Basin Nemzeti Park: Wheeler Peak és környéke (választható közepes ill nagy túra) – International Dark Sky Park (FAKT. csillag-csodálás)

Túra-opciók 3000 m felett a Great Basin Nemzeti Parkban (KÖNNYEBB TÚRA: ösvényünk vénséges vén, több ezer éves fenyőfák között vezet, azon a tájon, ahol a Földünkön valaha ismert legidősebb fa, a 4862 éves(!) Prometheus is élt; kezdetben puha, erdei ösvényen, majd egyre inkább köves-szikladarabos terepen, jó eséllyel hófoltokon át, itt-ott még jégtáblás tavak mentén lépkedünk, úti célunk a sivatagos-félsivatagos Nevada állam egyetlen gleccsere, a Wheeler Glacier, melyre 3400 m körüli magasságban, a veretes geológiai múlttal bíró Wheeler Peak tövében találunk rá; T3A**, +400 m, 15 km; NEHEZEBB TÚRA: Nevada második legnagyobb csúcsát, a Wheeler Peak-et (3982 m) hódítjuk meg egy, a könnyebb túra nyomvonalától teljesen eltérő útvonalon; a csúcs-túra első szakasza kellemes lesz, kb. 3,5  km-t hófoltokkal tarkított fenyőerdőben haladunk, ám aztán a valószínűleg havas gerincre “kanyarodva”, meredekebbé válik a terep; a féltávtól a csúcsig a túrázónak gyakran már erős szélben – olykor viharos lökéseket is elviselve – kell haladni, miközben a tengerszint feletti magasság gyors növekedése egyre nehezebbé teszi a lépéseket, azaz mind sűrűbben kell megállni szuszogni…; fent aztán olyan panoráma a “jutalom”, hogy arra még a magashegységek rendszeres látogatói is csettinteni szoktak: a környezetéből majd 2500 méterrel (!) kiemelkedő vonulat tetejéről jó eséllyel életed egyik legmeghatározóbb csúcs-élményével indulsz majd lefelé; T3B****, +900m, 14 km)

FONTOS!!! Ezen a túrán NAGY SZÜKSÉGED LESZ a télies körülményekhez illő, jó minőségű bakancsra, a kamáslira, a sapkára, a símaszkra és a meleg kesztyűre is…

Este fényszennyezésektől mentes “csillag-csodálás” a Great Basin Nemzeti Parkban (FAKT. PROGRAM: igény esetén – a szálláson elköltött vacsorát követően – visszaautózhatunk a hegyvidék szívébe, mely sötétedés után a “csillagvadászok paradicsomává válik”; ha a fárasztó nap végére még maradt bennünk kurázsi, akkor a Tejutat és az Androméda-köd csillagait teljes pompájukban láthatjuk ragyogni a Wheeler Peak és társainak csipkézett gerincei fölött…) – az éjt ismét Baker településen töltjük

4. nap

A sokarcú Nevada: Ely (Nevada Gambling Hall és Vasúttörténeti Kiállítás) – Duckwater Hot Springs (termálvíz, fürdés) – Lunar Crater (holdbéli táj, kis túra) – Tonopah – Sierra Nevada, Mammoth Lakes (3 éj)

Nevada (ezen sok autózással telő napunkat a különlegességekben gazdag Nevada államban töltjük: ez a legszárazabb régiója az USA-nak, holott a leggazdagabb hegységekben – 300-nál is többen vannak, jó pár közülük háromezer méter fölé magasodik -, ugyanakkor a legtöbb termálforrás – szám szerint 315 (!) – is itt található…)  – Ely (nézelődés, fotózás, bevásárlás a kisvárosban, ahol a környék egykori rézbányái miatt kiépített vasútvonal máig megvan; a látnivalók közül talán a Gambling Hall, a “szerencse-vadászok világa’” és a Vasúttörténeti Múzeum tarthat leginkább igényt a figyelmünkre…) – Duckwater Hot Springs (fürdőzés a sivatag közepén Nevada legnagyobb hőforrásában, egy több méter mély,  egész évben 33-34°C-os, kristálytiszta, átlátszó vizű tavacskában) – Lunar Crater (egy holdbéli tájon kalandozunk 1-1,5 órát…; a NASA 1972-ben itt tréningeztette az Apolló űrhajó asztronautáit) – Tonopah (Central Nevada Museum) – szállásunk 3 éjre a Sierra Nevada  vonulatai között, a Mammoth Lakes közelében, vidéki apartmanban lesz

5. nap

A Sierra Nevada rejtett kincsei: Inyo Forest, Crystal Lake (FAKT. napkelte-túra) – Mono Lake (tufa-tornyok) – Black Point (mini kanyon-rendszer) – Bodie (“ghost town”)

Sierra Nevada, Inyo Forest, Lake Crystal (FAKT. napkelte-túra a Lake George partjáról egy környezetéből látványosan kiemelkedő monolit, a  Crystal Crag alatt megbújó, földöntúli békét sugárzó tavacska partjáig és vissza; kb. 300 méter szintet és sok felesleges gondolatot magunk mögött hagyva érkezünk fel kb. 3000 m magasságba, hogy „ez a nap is jól kezdődjön”…; T4**, +300 m, 5 km) – Mono Lake (barangolás és fényképezés az 1 millió évnél (!) is idősebb, lefolyástalan tó partján; a vízéből kiálló, lenyűgöző – csúcsocskákkal, bütykökkel teli – tufa-tornyokat a Sierra-ból befolyó patakok édesvízének és a tó (a jelentős párolgás okozta só-feldúsulás miatti) lúgos vizének interakciója alakította ki, a tó most 2,5-szer sósabb (!) és 80-szor lúgosabb (!), mint az óceán) –  Black Point (e lapos tetejű, vulkanikus eredetű magaslatról remek a rálátás az alant – 200 méterrel lentebb – elterülő Mono Lake-re; ugyanakkor a kis plató geológiai textúrája önmagában is elképesztő: számos nem túl mély, ám igen keskeny, egymással összefüggő kanyon szabdalja fel, kiváló alkalmat adva egy bújócskázásra vagy számháborúzásra; T5**, +200 m, 3 km)  – Bodie (“felfedező séta” – egyúttal időutazás – a Vadnyugat legjobb állapotban fennmaradt „ghost town”-jában; BELÉPŐ!!!) szállás az előző éjjel megismert helyen

6. nap

Sierra Nevada, Yosemite Nemzeti Park (nagy túra)

NAGYON KORAI INDULÁS!

“Gleccserek játszóterén” (a Yosemite-be, mely az USA egyik leglátogatottabb rezervátuma, a turistahadakat megelőzve érkezünk, s már napkeltekor bakancsot húzunk; körtúránkon hatalmas vízeséseket (Vernal Fall, Nevada Fall), függőleges gránitfalakat, büszke mammutfenyőket látunk, gyönyörű kilátópontokat  érintünk, miközben közel 700 m szintet emelkedve egyre magasabbról csodáljuk meg az egykori gleccservölgyet és fölé nyúló, legömbölyített csúcsokat; T6***, +770m, 16 km) – Yosemite-völgy (e kb. 7 órás túrát követően a látogató-központ éttermében guríthatunk le egy sört vagy a kedélyesen csobogó Merced River partján piknikelhetünk; a szállásunk felé indulva egy “hűha” erejéig még megállunk a híres El Capitan falnál (900 m (!) a függőleges szakasza), mely az Egyesült Államok legnagyobb vertikális sziklafala) – szállás az előző éjjel megismert helyen

7. nap

Crowley Lake (kőoszlop-erdő, túra) – Sierra Nevada, Big Pine Lakes (nagy túra) – Bristlecone Pine Forest (kis túra) – Beatty

Crowley Lake Stone Columns (FAKT. PROGRAM, mely az útviszonyoktól függően valósulhat meg; a geológusok számára máig rejtély, miként is keletkezhettek ezek  a 20 méteres magasságot is elérő, porózus kőpillérek, melyekből 5000-nél (!) is több figyelhető meg a 2100 méter körüli tszf. magasságban található, mesterségesen létrehozott tó partján; alacsony vízálláskor sétálni, magasabb vízálláskor pedig úszkálni lehet közöttük…; T7*, +100 m, 6 km) – Big Pine Lakes (némi autózással felkanyargunk a Sierra Nevada csipkézett főgerince alá; 2400 m-ről indulunk “bakancstesztelésre”: erdős patakvölgyben haladva, 700 m szintet “feljebb csusszanva” érjük el a 7 tó közül az elsőt, kb. 3050 m tszf. magasságban, majd a másodikat, és így tovább…; e túrán Kalifornia legnagyobb csúcsai közül több is feltűnik, mind 4000 méter felettiek…; T8***, +700 m, 10 km) – Bristlecone Pine Forest (Földünk legidősebb élő fái 3000-3500 m körüli tengerszint feletti magasságban találhatóak a Kalifornia és Nevada határán magasodó Fehér-hegységben;  a „vének közt a legvénebb” a Patriarch Grove nevű területen él – 5064 éve (!); noha a rekorder-fenyőt – a vandáloktól tartva – nem jelöli semmilyen térkép vagy kiadvány, sőt, nem tettek közzé róla fotót sem, azért mi látjuk majd – csak nem fogjuk tudni, hogy melyik az…; T9**, +100 m, 4 km) – szállás 2 éjre Beatty-ben, motelben

8. nap

Death Valley Nemzeti Park: Mesquite Flat homokdűnéi – Ubehebe-kráter – Zabriskie Point – Artists Palette – Golden Canyon – Red Cathedral – Badwater Basin – Dante’s View

A HŐSÉG MIATT NAGYON KORAI INDULÁS SZÜKSÉGES!

Mesquite Flat homokvilága (a napot – a leghűvösebb órákat kihasználva – fotószünettel és barangolással kezdjük a Halál-völgy kora délelőttre már „cipőtalp-falóan” forróvá váló dűnéin…) – Ubehebe Crater (1 km átmérőjű, 150-240 méter mély kráterbe ereszkedünk le; a reggeli fényekben a kráter belső falain a 800-2000 évvel ezelőtti kitörések nyomán keletkezett rétegek fantáziát felborzoló színekben és mintákban „mutatják meg” magukat…; T10**, -150m, 1 km ) – Zabriskie Point (erősen erodálódott, szemkápráztatóan színes, terméketlen vidék; T11*, +50 m, 1,5 km) – Furnace Creek (légkondicionált terek, bárpultok, hűtőszekrények – hogy ilyesmi bekerülhet a programba, annak „oka” van…) – Artists Palette (a Halál-völgy oldalában, a Fekete-hegység egyik kanyonjában találunk rá eme hordalékkúp-csoportra, mely színeivel még a legérzéketlenebb látogatóját is “kirázza a gatyájából” – oxidálódott fémek szolgáltatják a paletta árnyalatait a rózsaszíntől a méregzöldig…) – Golden Canyon és Red Cathedral (no erre a kisebb túrára – a mai napon az egyetlenre(!) – már most elfogytak a szavak; különösen a ránk váró lapos, súrló, a színeket felpaprikázó fények miatt nincs mit mondani…; T12**, +300m, 6 km) – Badwater Basin (e forró, tikkasztó napunk második felében „mélypontra” jutunk; délutáni sétánkon a tengerszint alatt (!) 86 méterrel járunk, a kontinentális Észak-Amerika legmélyebb pontján…) – Dante’s View (búcsúzóul 1700 m magasságból vehetjük szemügyre a sokarcú Death Valley-t; T13*, +50 m, 2 km) – az éjszakát megint Beatty-ben töltjük

9. nap

Zion Nemzeti Park (Angels Landing-túra) – Page

Utazás a Zion Nemzeti Parkba – Angels Landing (az “Angyalok leszállóhelye” az Zion déli részét átszelő, széles szurdok feletti, bizarrul kimagasló, keskeny sziklaplató; a legtöbb kanyonnal ellentétben ennek az alja jól megközelíthető: lent egy folyócska csordogál, partjai dús növényzettel borítottak, mellőle kapaszkodunk fel a Kanyonok Földjének egyik nagy kihívást jelentő (sok amerikainak is bakancslistás!) sziklamasszívumára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a völgyre és a minket körülölelő, cikornyás gerincű hegyekrea második szakaszán vékony gerincen vezető túra tériszonyosoknak nem ajánlott, hisz noha sziklába erősített láncok biztosítják az előrehaladást, magunkat felküzdeni a csúcsra, még így is tüdőtágító, izom-savasító vállalkozás lehet – de a látványért feltétlen megéri!; T14****, +600m, 10 km) –a következő 4 éjjelen, a barátságos kisvárosban, Page-ben, egy kertes házban pihenünk

10. nap

Glen Canyon, Lake Powell (egész napos FAKT. hajókirándulás/fürdőzés) – Glen Canyon-gát (fotószünet) – Page (vacsorázási lehetőség)

Hajós nap a Lake Powellen, a Glen Canyon szépségei között (a Colorado-folyó felduzzasztásával létrejött tó fantasztikus sziklavilágot tölt meg; amőbaszerűen terül el a különösen reggelente és alkonyatkor izzóan vörös tájon; FAKULTATÍV programként egész napos, kb. 8-9 órás hajókirándulást tehetünk rajta bérelt motorosunkkal…) – fotószünet a Glen-kanyon gátjánál  (e hatalmas méretekkel rendelkező gát duzzasztja fel a Powell-tavat) – Page (vacsorázási lehetőség a kisvárosban)

11. nap

Horseshoe Band (kis túra) – Alsó Antelope-kanyon (FAKT. túra) – SZABAD PROGRAM (a délután és az este pihenéssel vagy Page-ben való sétálgatással telhet…)

Horseshoe Bend (a Colorado folyó lópatkó alakú kanyarulattal vájta bele magát a homokkőbe; a kanyon falának peremére sétálva közelről tanulmányozhatjuk a változatos mintákat “húzó”, többszínű rétegeket; T15**, 3 km) – Alsó Antelope-kanyon (kora délután 1 órás FAKT. PROGRAM vár ránk: az e vidéket ősidők óta benépesítő navahók talán leghíresebb kanyonjába látogatunk; a természet eme csodáját az ún. navahó homokkő eróziója alakította ki, elsősorban futóárvizek révén; az esővíz, különösen a monszun idején, összegyűlik a kanyon feletti nagy területű medencében, felgyorsul, homokot ragad magával és beözönlik a levezető hasadékokba; a vágatok az idő folyamán egyre mélyülnek, szegélyeik jellegzetes, folyóvíz alkotta, hullámos formákat “felvéve” lekerekítődnek; a helyet csak a navahó indiánok vezetésével lehet látogatni; BELÉPŐ!) – SZABAD PROGRAM Page-ben (a nap további része sétálással és vásárlással telhet, majd éttermi vacsorával zárulhat…)

12. nap

A Grand Canyon és a Colorado-folyó (egész napos túra, “A” és “B” változattal)

Autózás a Grand Canyon N.P.-ba (koromsötétben indulunk Page-ből, s 2,5 óra autózást követően érkezünk abba a parkolóba, ahol az autónkat hagyjuk napközbenre) – túra a Grand Canyon mélyébe a Bright Angel Trail-en (a kanyon déli pereméről – South Rim – reggel 7 óra tájékán indulunk el lefelé; a levezető ösvényen – a táv felénél, a szint két-harmadánál – találjuk első úti célunkat, az Indian Garden-t, melynek újvilági neve az évezredekkel ezelőtt a Grand Canyon teraszain élt és földműveléssel (is) foglalkozó Havasupai indiánokra utal;  innen két folytatás közül választhatunk: vagy bejárjuk oda-vissza a Plateau Point nevű szuper kilátópontig vezető ösvényt (T16A) vagy letúrázunk a Colorado-folyóig (T16B), mely 17 millió év alatt 600 millió év kőzetrétegeibe vájta bele medrét, hogy lent aztán megcsodáljuk a kanyon alját, a vágtató folyót, majd egy kellően pihentető folyóparti pikniket követően a délelőtt bejárt ösvényen visszatérjünk az Indian Garden érintésével a South Rim-re; T16A****, +1000 m, 19 km VAGY T16B*****, +1400 m, 26 km) – visszaautózás Page-beaz éjt ismét Page-ben töltjük

13. nap

Betankin Canyon, Navajo National Monument (kis túra) – Monument Valley (autós kalandozás sétákkal) – Mexican Hut – Cortez (vacsorázási lehetőség)

Betankin Canyon, Navajo National Monument (barangolásra indulunk a Sandal Trail-en; úti célunk egy kilátópont a 170 méter mély kanyon peremén, ahonnan a túloldali sziklafal barlangjait és az azokba egykoron a pueblo indiánok által épített “lakóházakat” csodálhatjuk meg; T17**, 5 km, +100 m) – Monument Valley, Navajo Tribal Park (kora délután érkezünk az USA egyik leghíresebb tájára; hogy közelebbről is szemügyre vehessük a vadnyugati filmek kedvelőinek nyilván ismerősnek tűnő sziklaalakzatokat ún. “scenic drive”-ra indulunk kisbuszunkkal: itt-ott meg-megállva, ki-kiszállva, el-elsétálva a kocsitól kb. 3 órát nézelődünk; a kisebb – pár száz méteres – séták során a terepi nehézségek elhanyagolhatóak lesznek… a HŐÉRZETÜNKRE és a folyadékpótlásra  viszont érdemes lesz ezúttal is odafigyelni…) – Mexican Hut (a pár házból álló település a San Juan-flyó völgyében lévő fura sziklaalakzatról kapta a nevét…) – Colorado állam, Cortez (a 8000 lakosú coloradoi kisváros a közeli hegyvidékek felfedezésére indulók “bázisa”, majd’ 2000 méter magasan helyezkedik el; tekintettel a következő napi kiadós “terepi mozgásra”, a helyi sörfőzde éttermében – a poharaink mellett – a gyomrunkat is érdemes lesz feltölteni…) – szállásunk 2 éjszakára Cortez kisváros egyik moteljében lesz

14. nap

Mesa Verde Nemzeti Park

Rocky Mountains (Sziklás-hegység), Mesa Verde Nemzeti Park (e park az anaszázi indiánok 7-800 évvel ezelőtt létre hozott “településeinek” köszönhetően érdemelte ki azt, hogy a Világörökség részévé válasszák; az indiánok lakhelyeiket a meredek kanyonok sziklafalaiba vájták, bizonyos épület-csoportok csak létrákon, vezetővel közelíthetők meg; a teljes napunkat a rezervátum látnivalóinak gyalogos felfedezésére szánjuk; BELÉPŐK!) – Cliff Palace (a pueblo indiánok által épített legnagyobb “sziklafal-település” lenyűgöző mind elhelyezkedését illetően, mind kidolgozottságát tekintve, mind az épületek funkcionalitását a túrát vezető “ranger” szavaiból megismerve; T18*, 500 m, +50 m) – Balcony House (a park előre lefoglalható, vezetett túrái közül ezt mindenképp ki kell választanunk; eme 40 lakásos “barlang-társasház” megközelítése és bejárása során létrákon mászunk le- illetve fel, szűk bejáratokon, köztük egy alagúton, préseljük át magunkat – közben folyvást a leesett állunkat igyekszünk “tartani”; T19**, 1 km, +100 m) – Spruce Canyon (lenyűgöző táj, magány és csend – kell-e ennél több egy turistáktól másutt hemzsegő nemzeti parkban; túrát teszünk egy nem túl hosszú, helyenként azonban ügyességet igénylő, zömmel sziklán, sziklába vájtan haladó ösvényt követve; T20***, 4 km, +170 m)

15. nap

Wilson’s Arch – Hole’n’the Rock – Mill Creek (szurdoktúra+fürdés) – Canyonlands Nemzeti Park (alkonyi barangolás) – Moab

Wilson’s Arch (fotószünet az országút melletti, impozáns, homokkő-diadalívnél, amely alá – némi mászást követően – beállva ismét megérint majd a Természet hatalmassága…) – Hole’n’the Rock (különleges hely ez az út menti farm, tulajdonképpen egy autós pihenőhely bisztróval, ahol azonban – kávézás előtt vagy után – érdemes kicsit jobban körülnézni, mert lesz min ámuldozni és mosolyogni…) – Mill Creek (a Moab közelében található, vadregényes szurdok aljában tett túrán nemcsak a régen látott, zöld vegetáció hat ránk üdítőleg, hanem a sziklamedencékben való csobbanások is; T22***, 6 km, +270 m) – Canyonlands Nemzeti Park, Island in the Sky (naplemente előtt utazásunk egyik legnagyobb térélményért a park “Island in the Sky” nevű sziklaplatóján gurulunk végig, majd legdélebbi peremére gyalog jutunk el: alattunk 300-1200 méteres mélységben kisebb-nagyobb kanyonok százainak elképesztő labirintusa húzódik, melyet a közelben egyesülő két nagy folyó, a Colorado és Green River hozott létre az évmilliók során; T23**, 2 km, +50 m); szállásunk Moab-ban, egy vidéki házban lesz, ahol 2 éjt töltünk

16. nap

Arches Nemzeti Park (túra)

KORAI INDULÁS!

Arches Nemzeti Park (az egész napot a nagy területű rezervátumban töltjük, melynek látnivalói között az igazi kuriózumokat a szél és a víz eróziós tevékenysége során homokkőből kialakult kőhidak, sziklatornyok és sziklaablakok jelentik – olyan méretekben és olyan számban, mint sehol másutt az USA-ban…) – Garden of Eden (reggel az Arches legváltozatosabb részén sétálunk…) – Cove of Caves (délelőtti helyszínünkön barlangok sora növeli az elképedésünket, amely már amúgy sem kicsi…) – túra a Tower Arch-hoz (kora délután meglehetősen döcögős utakon a park egy turisták által ritkán felkeresett szegletébe gurulunk; a 4-5 órás, nem túl jelentős szintkülönbséget leküzdő túránkon az Arches egyik eldugott “szépségét” keressük fel, ahol az alkony előtti órákban elképesztő “díszletek” között piknikelhetünk; T24***,8 km, +200 m) a nap végén újra Moab-i házunkban hajtjuk nyugovóra a fejünket

17. nap

Goblin Valley (barangolás) – Little Wild Horse Canyon (túra) – Salt Lake City

KORAI INDULÁS!

Goblin Valley (a természeti erők fura szoborparkot hoztak itt létre: a narancsos-vöröses homokkő tornyok között nagy csőrű madár, elefánt, kis- és nagymacskák, teve, indián törzsfőnök, marslakó, csiga, emberi koponya és még sok minden más forma feltűnik…; a lapos reggeli fényekben SZABAD BARANGOLÁS során fedezhetjük fel alakzatait; T25*, +50 m, 4 km) – Little Wild Horse Canyon és Bell Canyon (mindkettő az ún. “réskanyonok” közé tartozik; a rózsaszín-vörös homokkő-felszín hasadékait a hirtelen áradások helyenként pár száz méter méllyé vájták, miközben szélességük pár méter – időnként csak épp egy vállnyi – maradt; Utah leglátványosabb kanyonjaiból keresünk fel kettőt; ha az időjárás kedvező, úgy 4-5 órás körtúrát teszünk, amelyről a utahiak azt tartják, hogy itt a legjobb a “szépség/mérföld” arány az államban; T26***, +300m, 12 km) – autózás Utah állam székhelyére, Salt Lake City-be szállásunk a mormonok csendes, érdekes atmoszférájú nagyvárosában egy tágas “condo”-ban – nagy, több szobás lakásban – lesz, ahova 1 éjre költözünk be…

18. nap

Salt Lake City (szabad program) – Nagy Sós-tó, Antelope-sziget (túra, fürdés) – West Yellowstone

Salt Lake City (reggel a belvárosban 2-3 órás SZABAD PROGRAM indítja a napot, mely során az alábbi látnivalók kerülhetnek elénk: Utah állam parlamentjének székhelye, a Capitol, a Temple Square és annak nevezetes épületei: Főtemplom, Tabernákulum, Egyházi Kiállítás, Lion House, International Peace Garden) – Nagy Sós-tó, Antelope-sziget (az 1200 m-es magasságban fekvő, lefolyástalan tónak sótartalma a Holt-tenger után a legnagyobb a Földön; autónkkal egy hídon közelítjük meg a tóban található Antelope-szigetet, ahol kisebb túrát teszünk egy kilátópontra, majd irány a tópart – egy “lebegésre” magunkra ölthetjük fürdőruhánkat…; T27**, 2 km) –  autózás Utah és Montana államok autópályáin a Yellowstone Nemzeti Park felé  – szállásunkra, egy vidéki házra, West Yellowstone település közelében találunk rá, s 4 éjszakára vesszük birtokba

19. nap

Yellowstone Nemzeti Park: kanyonok, gejzírek, színes tavak

Autózás a közeli Wyoming-ba (West Yellowstone-tól pár km-re van a vonalzóval meghúzott államhatár…) Grand Canyon of Yellowstone (a kanyon legmélyebb részén közel 400 méteresek a falai; az itteni kis túránk ízelítőt ad a különleges színvilágából és közeli tapasztalást két dübörgő zuhatagáról – Lower Fall, Upper Fall – is; T28**, 3 km) – Yellowstone-tó (fotószünet a mély kobaltszínű állóvíznél, Észak-Amerika legnagyobb magashegyi tavánál, mely egy kráterben helyezkedik el) – West Thumb (ezen geotermikus utóműködéseket mutató terület a hatalmas Yellowstone-kalderán belül kialakult kisebb vulkáni kaldera (ma: Yellowstone-tó) egyik öblében található – a sekély részen gejzírek sokasága „dolgozik”, s bocsát napi(!) 12 000 liter forró vizet a tóba; T29*, 2 km) – Grand Prismatic Spring (a rezervátum legnagyobb és legmélyebb hőforrása, a Yellowstone legszebb termál-jelensége, melyet egy rövid, ám meredek túrát téve, a közelében emelkedő egyik hegy oldalából tudunk a legalaposabb áttekinteni – befogadni szépségét már nem biztos, mert a szivárvány színeiből összeálló „gyűrűi” és a színes fonalakként kígyózó lefolyásai jó eséllyel „kiakasztják” érzékszerveinket; életünk egyik meghatározó tó-panorámáját kicsit felülről szemlélve lesz teljes a VARÁZS; T30***, 2 km) – Old Faithful (a park talán leghíresebb gejzírje kb. óránként lövell ki magából egy 35-60 m magas vízoszlopot) – Upper Geyser Basin (mintegy 50 szökő-hévforrás és forró vizű tó található itt – a nap zárásaként alaposan bejárjuk a helyszínt) – este elhagyjuk a rezervátum területét, s visszaautózunk Montana-ba, vissza a szállásunkra…

20. nap

Yellowstone Nemzeti Park: Lamar Valley (hajnal a vadonban, az állatvilág megfigyelése) – Amethyst Mountain, The Thunderer (nagy túra) – West Yellowstone

KORAI INDULÁS!

Lamar Valley (újabb 1 óra autózást követően érkezünk meg az „Észak-amerikai Serengetire”; így is nevezik a Yellowstone vadakban leggazdagabb völgyét, mely farkasok, bölények és jávorszarvasok kedvelt területe, s ahol a korai napsugarak nagy mozgást “indítanak be”…) – Amethyst-hegység, The Thunderer, Chaw Pass  (2707 m) (a bölények földjéről indul, majd a grizzly- és fekete medvék birodalmán  vezet át kb. 5-6 órás, oda-vissza túránk; kezdetben a vízfolyásoktól átszelt Lamar-völgyben haladunk, ahol jó eséllyel szandálos patak-átkelések is várnak ránk, majd pár km után a jelzett ösvény igen meredeken kezd felfelé törni a gerincet borító erdőségben, hogy aztán az erdőhatárt elérve fantasztikus panorámát nyújtson a Yellowstone-ököszisztéma rengetegeire és hófoltos vonulataira; úti célunk egy vulkanikus eredetű hegyorom – a The Thunderer, 3214 m – alatti hágó; T31***, 12 km, +650 m)este visszaautózunk West Yellowstone-ba, ahol vacsorára beülhetünk a számos étterem egyikébe

21. nap

Yellowstone Nemzeti Park: Firehole River (fürdés) – The Narrows – Tower Fall – Mammoth Terraces (kis kirándulások)

Firehole River (lustán kezdjük a Yellowstone-ban töltendő utolsó napunkat; az e napon ránk váró kisebb kirándulások előtt lazításképpen az előző napi komolyabb túrától megfáradt izmainkkal megismertethetjük a rezervátum egyik meleg vizű patakját – jól fog esni az üldögélés a természet lágy ölén kanyargó termálvízben…) – The Narrows (könnyű túra a Yellowstone-folyó kanyonjához; T32**, +100 m, 2 km) – Tower Fall (démoni erődnek tűnő, lenyűgözően szép, vulkanikus breccsia-tornyok között zúdul alá a Tower-patak) – Mammoth Terraces (a kora esti szép fényekben tekinthetjük meg a hatalmas hőforrás által épített, lenyűgöző méretű kalcium-karbonát teraszokat; a közelről is megfigyelhető „lépcsők” színe valahogy mindig más és más…; T33*, +50 m, 2 km) –  a már megszokott szállásunkon alszunk egy újabbat, az utolsót…

22. nap

Grand Teton Nemzeti Park (nagy túra) – Jackson Hole (nézelődés, vásárlás) – Salt Lake City

KORAI INDULÁS!

Autózás a Grand Teton N.P.-ba  (a Jackson Hole-i völgy fölé úgy 2500 méterrel magasodó Teton-hegységet sok amerikai országa legelbűvölőbb magashegyi tájaként tartja számon; e vidéket fent – bizarrul csipkézett, “harmonikusan kusza” gerinceivel – és lent, a völgyi tavakban úszó tükörképeit csodálva, egyaránt könnyen szívünkbe zárhatjuk…) – “A” program: túra a Tetonok türkízzöld tavaihoz (utazásunk leginkább próbára tevő gyalogtúrája 3500-4000 méter magas csúcsok közé, az ölükben csillogó Amphitheater Lake-hez vezet, ám részletében is teljesíthető; a 6-7 órás, 1100 m szintet tartalmazó kirándulás első harmadán két erdőkkel körbezárt tavat (ezek egyike lehet a résztáv vége) is felkeres, a teljes kaland pedig “meglepetést” is kínál, a még az eme magashegyi sziklavilágban is eldugottnak számító Surprise Lake-et; T34****, +1100 m, 14 km) – “B” program: Jackson Hole (amíg a többiek túráznak, addig több órás SZABAD PROGRAM adódik: lehetőség nézelődésre, vásárlásra a vadnyugati filmek városkáinak hangulatát idéző helyen) – autózás Salt Lake City-beszállás a reptérhez közel található hotelben (1 éj)

23. nap

Salt Lake City repülőtere – HAZAUTAZÁS

Utazás a szállásunkhoz közeli légikikötőbe (SLC).

A túra Salt lake City repülőtere előtt ér véget várhatóan reggel 8 órakor. (Az időpont a hazaútra választott járat indulásától függ.)

A jövőben érdekel!

Ha most nem tudsz eljönni erre az útra, de nagyon megtetszett és a jövőben szívesen részt vennél ezen az úton, akkor is jelentkezz! A következő útra előjegyzünk, és elsőbbséget élvezel a jelentkezésnél!


Az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom.*

Kérem az érdekességeket, hasznos információkat, tippeket, akciókat tartalmazó hírlevelet!

A program kezdetéig fennmaradó idő már csak:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp