DÁTUM:
2020. 09. 20. – 28.

IDŐTARTAM:
9 nap

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2020. 08. 31.

JELLEG:
külföldi gyalogtúra

ÁTLAGOS NEHÉZSÉGI FOK:
***

STÁTUSZ:
korábbi túra

A „túrázós” felszínű mediterrán szigetek megismerésének varázsa alapból két-három összetevőnek köszönhető… Fentről, a hegyekből, a kitárulkozó panorámák teszik hozzá a magukét, lent pedig a tenger és a partvidék színes-hullámzó „barátságának” megtapasztalása (persze víz-élményekkel :)) a fő „komponens”. S akkor még nem említettük a növényvilágot, annak is a mediterrán szigeteken megfigyelhető tszf.-i magasság szerinti változatosságát!

Krétán ehhez hozzájön még egy további izgalmas “feladat”: felfedezni magunknak a sziget szinte megszámlálhatatlanul sok szurdokának „épp nekünk szóló” titkait, üzeneteit… Az ilyen túrákon olykor már a „hasadt hegy” mélyébe vezető bejárat/lejárat megtalálása is akkora kihívás, hogy még a Földközi-tenger medencéjének földdarabjait, terepviszonyait „elég jól ismerő” bakancsos is meg-megtorpan, miközben tekintete keresi a kinézett kanyont nyitó „kulcsot”…

A szigetet járva – jellemzően egy-egy szurdoktúránk végén – nemcsak a hegyek és sziklafalak, hanem a tenger “ölelését” is élvezhetjük… Krétán több olyan eldugott partszakaszt illetve öblöt (Vai Beach, Agio Faraggo Beach, Balos Beach, Elafonissi Beach) is találunk, melyet annak ellenére, hogy nem vezet oda autóút és nem sorakoznak partján luxusszállodák valamint top-éttermek, mégis a világ legszebb strandjai között emlegetnek…  A helyiek környezettudatos gondolkodásának köszönhetően a Földközi-tenger e csakis gyalog megközelíthető, fürdésre csábító zugai a mai napig megmaradtak a Természet kincseinek – mohó emberek nem sajátíthatták ki őket…

Ha “hegyimádónak” is tartod magad, tán kíváncsi lettél, mit tehet hozzá egy-egy ilyen “vízparti szépség” a csúcs-élményeket, hasadék-kalandokat, körpanorámákat “gyűjtő”, meseerdőkben bolyongó, vaskos, vén fákat ölelgető kalandturista sziget-bejárásához…

Nos, amennyiben így van, csak gyere el velünk a túra második napján, kora reggel, a Seitan Limania-öbölbe úszni egyet...

A Chania-reptértől csak 10 perc autózásra, mégis intim csendben, rejteket adó sziklaparavánok mögött lapul egy fjordszerűen kanyargó “ujjacskája” a tengernek. Eme kevesek által ismert, varászlatos “uszodához” rövid, meredek és kanyargós ösvény vezet le egy leanderes, kis szurdokban… A lejutás ide önmagában élmény! (Az év nagy részében teljesen száraz völgy aljában például olyan kövek csücsülnek, melyeket mintha kézművesek készítettek volna…)

Te pedig mindjárt az öböl lágyan ringó, türkizkék vize partján csüccsensz le, s bizony percekbe is telhet majd (már ha egyáltalán sikerül :-)), mire meg tudod fogalmazni, mit is érzel MOST…

Most, hogy VALÓBAN MEGÉRKEZTÉL Krétára!

Túravezető

Kazal Ervin

Középiskolai osztályfőnökként diákjaimat vezetgetve szereztem első túratapasztalataimat, majd azok gyarapodásával egyre nőtt bennem az igény, hogy az „általam felfedezett” (mert minden utazásomat felfedezésként is megélem) csodálatos tájait Magyarországnak illetve Földünknek, a természeti környezetükkel ősidők óta megbonthatatlan harmóniában élő népek kultúráját – korosztálytól függetlenül – másokkal is megismertessem... tovább

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél első kézből értesülni híreinkről, programjainkról, akcióinkról?

Kiemelt túrák

DÁTUM: 2020. 09. 20. – 28.
IDŐTARTAM: 9 nap
SZÜKSÉGES SZABADNAPOK: 5 nap
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. 08. 31.
RÉSZVÉTELI DÍJ TÖRZSUTASAINKNAK (4. TÚRA UTÁN): 229 900 Ft
RÉSZVÉTELI DÍJ LEENDŐ TÖRZSUTASAINKNAK: 249 900 Ft
FÖLDRÉSZ: Európa
ORSZÁG: Görögország
UTAZÁS MÓDJA: repülőgép és kisbusz
CSOPORT LÉTSZÁM: 7–11 fő
SZÁLLÁS: 9 éj összkomfortos, vidéki apartmanokban (a szállásaink csendes helyeken – tengerparton vagy hegyoldalban, tengerre kilátást nyújtva helyezkednek el; a szobák általában 2 vagy 3 személyesek, az ágyak között egyaránt lesznek franciaágyak és egyszemélyes ágyak, de akár emeletes ágyak is előfordulhatnak…)
ÁTLAGOS NEHÉZSÉGI FOK: ***

A térkép az egér görgőjével vagy a + – jelekre kattintva zoomolható, illetve a jobb felső sarokban levő „keret” ikonra kattintva teljes képernyőre nagyítható.
Fontos tudnivalók
  • A részvételi díj tartalmazza 9 éjre a szállást, a kisbuszos utazást Krétán, a túravezető díját és költségeit, valamint a szervezést.
  • A részv.-i díj nem tartalmazza a repülőjegyet, az esetleges belépőket, az útlemondási biztosítást, az utasbiztosítást és az ellátást.
  • A túrán az önellátáshoz kétnaponta bevásárlási lehetőséget biztosítunk kisebb szupermarketekben. Naponta/kétnaponta hangulatos tavernákban vacsorázhatunk…
Hasznos megjegyzések
  • Javasolt repülési útvonal szeptember 16-ára (az Aegean Airlines járataival): Bécs (VIE) 16:55 – átszállás Athénban (ATH) – Chania (CHQ) 23:20
  • Javasolt repülési útvonal szeptember 25-ére: CHQ 19:25 – ATH 20:15 (Olympic), majd ATH 22:55 – BUD 23:55 (Ryanair)
  • A repülőjegyek és illetékek jelenlegi ára – kézipoggyásszal utazás esetén – összesen kb. 75. 000.- Ft. (az esetleges feladandó csomag díja ehhez még hozzájön!)
Felszereléslista

A túrához a frissített felszereléslistát jelentkezést követően e-mailben elküldjük. Nézd meg a jellegzetes úticéljainkhoz javasolt felszerelés listákat a “Felszereléslisták” menüpontban.

„TOP10”

  • Samaria-szurdok – Európa csak gyalog bejárható szurdokai közül ez a leghíresebb, igazi kihívás végigjárni – főleg felfelé…
  • Balos, Elafonissi és Kedrodasos strandjai – Nyugat-Kréta ikonikus tengerpartjait fürdőruhában, bakancsban keressük fel
  • Selakano-erdő– fenséges barangolás csicsergős ligetek, szoborparkszerű facsoportok és magányos vénségek világában…
  • Richtis-szurdok – dzsungelszerű növényzet, vízesések, sziklamedencék; gyalogolunk, botorkálunk, csobbanunk…
  • Asterousia-hegység, Kofinas-csúcs (1231 m) – Dél-Kréta impozáns csúcsára rövid, meredek, néhol kitett ösvény vezet; a “jutalom” a Líbiai-tengernek és a szinte lakatlan partvidékének pompás panorámája
  • Vai Beach – Európa legnagyobb pálmaerdeje a hosszú homokos tengerparttal “találkozik” itt; a szelíd tájat remek kilátópontokról szemlélhetjük, a fürdés pedig szinte kötelező…
  • Ida hegység: a Rouvas-erdő és a Zaros-kanyon – fentebb „meseerdő” ölelni való aggastyánokkal, lentebb vadregényes, kalandparknak beillő szurdok, rönkfákból készült hidakkal…
  • Lefká Óri-hegység, Gingilos-csúcstúra – kietlen, hófoltos tájra kapaszkodunk fel; legformásabb, 1980 m-es csúcsán megpihenve Nyugat-Kréta “top-panorámája” tölt fel energiával…
  • Agiofaraggo – lélekemelő hely, makettnek tűnő kápolnával; a szurdok nehezen megközelíthető barlangjai remeték lakhelyéül szolgáltak, leander-ligetein keresztül idilli tengeröbölbe jutunk
  • Perivolakia titkai és a Moni Kapsá-kolostor – itt tényleg még a madár se jár…;elhagyott “szellemfalu” alatt pár tucat öreggel “vegetáló” települést találunk, kis kávézóval, aztán jöhet a száraz patakmedrében hatalmas sziklákat csücsültető szurdok, majd az árnyas liget és a TENGER – a “vidék kapuját” erődszerű épületegyüttes, egy XV. sz.-ban létesített, ortodox kolostor őrzi…

1. nap

Chania Nemzetközi Repülőtér (a túra a reptér elől indul várhatóan 00:00 órakor) – autózás a reptérhez közeli szállásunkra; szállás: 1 éj Chania környékén, apartmanokban

Seitan Limania-öböl (kis túra a sziget egyik titkos szépségéhez; fürdés; T1**, 1 km) – Réthymnio óvárosa és velencei erődje (1 órás nézelődés) – Préveli-folyó völgye, szurdoka és torkolata (körtúra, mely során a buja növényvilágban kanyargó folyócska medrében ill. mindkét partja felett gyalogolunk, megnézzük felülről és alulról is a torkolat közelében lévő szurdokát; félúton, a tengerparton kellemes homokos öböl és árnyas kis étterem vár…; T2**, 7 km) – Kali Limenes (a sziget egyik legkedvesebb zuga; vacsorázási lehetőség tengerparti szállásunk családi éttermében); szállás: 2 éj Kali Limenesben, tengerparti, családi apartmanban

2. nap

Asterousia-hegység, Kofinas-csúcs (oda-vissza kb. 2 órás túra a körpanorámás, 1231 m-es hegycsúcsra; T3***, 4 km) – Agiofaraggo (e méreteivel eleve megérintő szurdok varázsát tovább emeli egy léleksimogató, szent hely, egy kis templomocska, valamint a színes sziklafalakban – némi kapaszkodás és tornamutatványok után – megtekinthető barlangok; a leanderek pompás „osztagai” között érjük el a kanyon végében lévő kavicsos öblöt, ahol a tenger fürdésre hívogat; T4**, 6 km)

3. nap

Ida hegye – a Rouvas-erdő és a Zaros-kanyon (a 2-3 órás, oda-vissza túrán a görög mitológiából jól ismert hegység szívébe hatolunk be; kezdetben egy „meseerdőben” gyalogolva, majd rönkfákból készült hidakon, járdákon és lépcsőkön haladva – itt-ott a patakmederben is egyensúlyozva – ismerhetjük meg a sziklamedencékkel teli, erdős szurdokot, Kréta egyik legmegérintőbb táját; T5**, 5 km) – Gorge of Ha (avagy „rés a pajzson” – kis túra a járhatatlan sziklavilág keskeny, ám mégis hatalmas „kapujához”, ahol hamar jön az „ez nem semmi”-érzés; T6**, 1 km) – Richtis-kanyon (egyirányú túra a tengerig; dzsungelszerű növényzetben, vízesések és sziklamedencék mentén gyalogolunk-botorkálunk – a fotózás szinte kötelező, az édesvízi fürdőzést pedig nem érdemes kihagyni :); T7***, 5 km); szállás: 3 éj Agios Nikolaos-ban, apartmanban

4. nap

KORAI INDULÁS!

Sítia, Kazarma-erőd (a tengerparti kisváros fölé magasodik a 13. sz-ban épült erőd, melyet nagy élmény lesz körbejárni , szintúgy, mint „megmászni” masszív falait…) – Vai Beach (Európa legnagyobb pálmaerdeje itt terül el; a hosszú, homokos öböl-parthoz legközelebb álló pálmák egzotikus sármot adnak a helynek; az öböl feletti kilátópontba vezető kis túránkat követően „karibi hangulatú fürdőzéssel” frissítjük fel magunkat; T8**, 1 km) – Zakros-kanyon (e Krétán tágasnak számító, égbetörő sziklafalaival és színes kőzet-rétegződéseivel elbűvölő, leandereinek illatával megszédítő szurdokban élénken csobogó patak lesz „kísérőnk” az egyirányú, a tengerpart közelébe levezető, kb. 2 órás túránkon; T9**, 7 km) – Perivolakia-kanyon (látványos, az év nagy részében száraz patakmedrében hatalmas sziklákat csücsültető szurdok; egyirányú túránkon egy bolyongásra ingerlő, bájos hegyi  falu apró kávézója elől indulunk; a völgy aljában haladva a terep változatos: kerülgetünk, kapaszkodunk, lehuppanunk – a végén egy nevezetes kolostorhoz megérkezünk; a célban a tenger hullámzik, közelében ligetes kis öböl és forrás fogadja a némileg poros és tikkadt szurdokjárót;  T10***, 4 km) – Moni Kapsá kolostor (mintha a szurdok bejáratát őrizné, oly kitett helyre – egy sziklafokra – épült eme XV. sz.-ban létesített, ortodox szentély; az erődszerű épületegyüttes tengerre csodás kilátást biztosító udvaráról ösvény vezet a kései napfényben szinte “lángoló”, vas-oxidokban gazdag meredély oldalában található – a helyi ingatlanközvetítők által szerencsére még nem “kiaknázott” – remete-barlangokhoz…)

5. nap

Dikti-hegység, Selakano-erdő (Kréta legfontosabb ökoszisztémáját találjuk itt; a Dikti-hegység nagy csúcsai felé indulva 1,5-2 órán keresztül gyakorlatilag végig erdőben, valójában csodálatos ligetek, facsoportok és magányos vénségek között, kanyarog az ösvényünk;  a fák többsége őshonos krétai fenyő, de a krétai juhar példányaiból, fenséges tölgyekből és platánokból is láthatunk jó párat – vagy akár ölelgethetünk is…) – Spáthi-csúcs (a túra kezdetben a Selakano-fenyvesben halad, majd egy nyeregbe érünk, ahol régi pásztorkunyhó áll; innentől a nyílt, nagyon köves terepen már FAKULTATÍV a gyaloglás; előbb egy kiterjedt platót érünk el, majd a gerincen a 2148 m magas, májusban még jócskán hófoltos  csúcsot; ott – 1200 m szint megtételét követően – körbetekintve az Égei- és a Líbai-tenger panorámáját egyszerre csodálhatjuk meg…; T11A***, 8 km illetve T11B****, 14 km)

6. nap

Arkadi-kolostor (pompás építészeti megoldások a szemnek, magasztos pillanatok a léleknek; a nap elején Kréta egyik legfontosabb, egyúttal az egyik leggazdagabb történelmű, ortodox kolostorában nézelődünk…) – Balos Beach (egy gerincen át, autóval érkezünk a világ legszebb strandjai közé rendre „bekerülő” lagúna fölé (parkoló); kiszállunk, körbenézünk és veszünk egy nagy levegőt… aztán hosszú ideig többet nem is…; Balos látványa már a magasból is lélegzetelállító, amit lent csak tovább fokoz a fehér homokkal és rózsaszín koralltöredékekkel  borított föveny; túrázgatunk, fürdünk, felmászunk a bűvös plázson túl húzódó, kis félsziget tetejére, aztán megint fürdünk, majd végezetül megint barangolunk – de akkor már kicsit fájó szívvel…. vissza, az autónkhoz; T12**, 7 km); szállás: 1 éj Kissamos-ban, apartmanban

7. nap

Elafonissi Beach és Kedrodasos Beach (korán megérkezünk a sziget ikonikus strandjaihoz, megelőzve a hotelekben jól táplált testüket csak lassan “plázsra kész” állapotba hozó tömegeket; mindkét homokvilág vélhetően élénkségével lopja majd be magát szívünkbe: élénk lesz a szél, élénkek lesznek a színek, s a “sportosan friss” tengerben megmártózva élénkké válunk mi is… ilyen csodás reggelünk ritkán adódik!) – Lefká Óri-hegység, Gingilos-csúcstúra (a sziget talán legszebb formájú hegye Nyugat-Kréta top-panorámájának ígéretével csábít; az 1980 m magas Gingilosra a Szamaria-szurdok felső bejáratától indul az oda-vissza megjárandó ösvény; rögtön oly meredeken, hogy a terepviszonyok miatt a túrázók egy részének már az első 200 m-en elmegy a kedve a folytatástól, s “visszagurulnak” a parkoló felett lévő – amúgy kiváló – tavernáig; kitartó és lelkes kis csapatunk azonban a 8. napra már eléggé megedződött és összeszokott lesz ahhoz, hogy egymást biztatva, nyugodt tempóban érjük el a már sokkal kellemesebb lejtőszögű, szépséges szakaszokban viszont továbbra is bővelkedő túraterepeket, majd utazásunk szó szerinti CSÚCS-pontját…; T13****, 12 km); szállás: 2 éj Anopoli-ban, apartmanban

8. nap

Hajózás Hora Sfakia-ból Agia Roumeli-be (szűk 1 órás tengeri utazás, mely idején kompunk javarészt oly közel halad a parthoz, hogy annak változatos, meglepetésekkel teli kiszögelléseit, öbleit, sziklafalait nézegetve, fotózva szinte észre se vesszük , s máris megérkezünk úti célunkhoz…) – Lefká Óri-hegység, Szamaria-szurdok (az ide hajóval érkező, “átlagos” bakancsos turista számára nagy kihívás 0 m-ről, azaz szó szerint a tengerszintről, „feltúrázni” Kréta – és Európa – leghíresebb, mindenféle extra felszerelés nélkül is végigjárható, szurdokán; a szépségeivel és változatosságával figyelmünket végig lekötő kanyonban több ivóvíz-vételi hely található az igen jól kijárt, remekül követhető ösvény mentén; az 1200 méter szintkülönbséget a rengeteg ámuldozás és szembejövőknek való folyamatos visszaköszöngetés miatt szinte meg sem érezzük majd… :); T14****, 16 km (ebből 2 km a „bevezető”, murvás úton haladó rész).

9. nap

Aradena-szurdok (szállásunk közelében található ezen alig-alig járt hely; pedig a benne haladó ösvénynek nemcsak a „hullámzó” vonalvezetése számít ritkaságnak, de egyes – még a 10. napon is kihívást jelentő – szakaszai is; egy szó, mint száz: e túrát mi már amolyan bónuszként fogjuk fel, s csak a legkitartóbb ínyenceknek ajánljuk…;  T15****, 11 km, szint: +950m, -350m) – Likos Beach (az utolsó délután a Krétától való “nedves búcsú” jegyében telik: búcsúzunk előbb a tengertől, majd a fürdőruhánktól… (utóbbitól azért, mert a fürdés végén vizesen kell bepakolnunk a csomagunkba :))) – autózás Chania repülőterére (kb. 2,5 óra alatt érkezünk meg a légikikötő elé, ahol túránk véget ér…)

    A jövőben érdekel!

    Ha most nem tudsz eljönni erre az útra, de nagyon megtetszett és a jövőben szívesen részt vennél ezen az úton, akkor is jelentkezz! A következő útra előjegyzünk, és elsőbbséget élvezel a jelentkezésnél!


    Az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom.*

    Kérem az érdekességeket, hasznos információkat, tippeket, akciókat tartalmazó hírlevelet!

    A program kezdetéig fennmaradó idő már csak:

    Nap

    :

    Óra

    :

    Perc

    :

    Mp